Az Olvasókörök Szövetsége 2020. június 27-én megtartotta közgyűlését Hódmezővásárhelyen a Mátyás utcai Olvasókörben.

A tavaly novemberben megválasztott új vezetés első rendezvénye volt, mely nem az eredeti tervek szerint alakult. Sajnos a vírushelyzet miatt elmaradt az áprilisi 2 napos tavaszi találkozó, mely Budapesten került volna megrendezésre.
Ezen a közgyűlésen 15 tagszervezet képviseltette magát. Az egynapos program során megtörtént az előző vezetés beszámolója a 2019-es évről, és körvonalazódtak a 2020-as évre vonatkozó tervek, elképzelések, melyet már az új elnökség indítványozott.

Örömmel fogadták a résztvevők, hogy bővült az Olvasókörök Szövetsége egy új tagszervezettel a Vajdaságból. Ők a zombori székhelyű Pódium Egyesület újvidéki tagságával, kézimunka szakcsoportjával képviseltetik magukat ezentúl körünkben.

Megszakítás