Székkutasi Olvasókör
A Széchenyi által megálmodott olvasókör mozgalom Hódmezővásárhely környékén anno igen népszerű volt, melyek a rendszerváltozás után újjáéledtek. Tehát a helyi tanyai olvasókörök mintájára, a mai igényekre formálva művelődési, közösségi élet szervezésére nagyszerű keretnek és formának bizonyult.
2007-ben a község kulturális életének felpezsdítését célul meghatározva 14-en megalapítottuk a Székkutasi Olvasókört. Bejegyzése 2008. március 5-én emelkedett jogerőre.
Az elnökség tagjai: Kovácsné Rostás Erzsébet elnök, Mihály Ferenc elnökhelyettes, Prágainé Szabó Terézia szervezőtitkár, Szilágyiné Fejes Ildikó jegyzőkönyvvezető, Dajka Andrásné gazdaságivezető, elnökségitagok: Blaskó Jánosné, Kis Sándorné, Fehér Imre.
A Széchenyi által megálmodott olvasókör mozgalom Hódmezővásárhely környékén anno igen népszerű volt, melyek a rendszerváltozás után újjáéledtek. Tehát a helyi tanyai olvasókörök mintájára, a mai igényekre formálva művelődési, közösségi élet szervezésére nagyszerű keretnek és formának bizonyult. Összeállítottuk első éves programunkat. Költészetnap, gyermeknap szervezése, néptánccsoport alapítása óvodás és iskolás gyermekekkel, szüreti hagyományőrző programok valósultak meg. Szobor-állítások szervezése közadakozásból: Hugo Hartung emlékére 2009-ben, Gregus Máté falunk megalapítójának tiszteletére 2011-ben, majd az Ő nevét viselő iskolánk falára dombormű elhelyezése. Mindhárom nagyszabású avatóünnepség keretében történt. Csatlakoztunk az Olvasókörök Szövetségéhez, mely sok információval, ötlettel szolgál mapjainkban is. Író-olvasó találkozókat szerveztünk a környékbeli írók műveinek megismertetése céljából, mely alkalmak sikeresek voltak. Könyvkiadásra is vállalkoztunk Labozár Antal – Egy prímás vallomása c. verseskötetének I. kiadására 2012-ben. Nagyszabású Néptánc gálát tartottunk minden tavasszal a gyermekek tánctanulásának bemutatására a környékbeli csoportok meghívásával. Az orosházi Pünkösdölő Fesztiválon, a Fehértó napján, szüreti ünnepeinken több alkalommal felléptek néptáncosaink.
A Kistérségi Kulturális Kerekasztal is segítette több éven keresztül térségi szinten a kulturális tevékenységek összehangolását, együttműködését. Több színvonalas programnak részese volt olvasókörünk.
Ötletünk alapján az adventi koszorú készítés a község szökőkútjára 2011 óta történik, tehát már hagyománnyá vált. A gyertyagyújtások programja az utóbbi években a Községi Önkormányzattal közösen valósul meg. Civil pályázatok megírásával több alkalommal támogatást nyertünk, melyet az olvasókör technikai, vendéglátási kellékekre, programokra, működési kiadásokra fordítottunk. Öt éven keresztül téli hónapokban felnőtt társastánc oktatás és záró rendezvény élményével gazdagodtak az érdeklődő párok. Kézimunkaszakkörünk aktív kiállítója a falunapoknak és más rendezvényeknek. Festőművészek és amatőr festők több alkalommal mutatták meg alkotásaikat kiállításukkal a művelődési házban. Három évben iskolai rajzverseny alkotásaival készült falinaptár, melynek kiadásához támogatóink voltak, s a község minden családjához eljuttattunk. Derekegyházi palacsintafesztivál részesei voltunk 4 alkalommal.
2014-től a „Kultúrházak éjjel-nappal” országos programsorozathoz csatlakozva színesítettük a februári eseményeket a művelődési házban. 2015-ben festő és képzőművészeti tábort, 2016-ban hagyományőrző tábort szerveztünk az emlékházban. Olvasókörünk tagja a Pusztaötös Egyesületnek is mely 5 település közös programjában, együttműködésében érdekelt. Több kirándulást szerveztük az ország nevezetes tájaira, városaiba, mely adott maradandó élményt nyújtott a résztvevőknek. 2017-től 2019-ig EFOP pályázat konzorciumi tagjaként segítettük az általános iskola közösségi programjait. Olvasókörünk az Olvasókörök Szövetsége vándorbotját vehette át 2018-ban országos találkozó keretében a Sóshalmi Olvasókörtől, melyet 1 évig őriztünk. Felemelő élményt jelentett, hogy a Vereckei-hágónál adtuk vissza a Szövetségnek.
Jelenleg a koronavírus miatti helyzet okoz nehézséget tevékenységünkben. Programjaink megritkultak. A hagyományőrzés szálait az óvodai és iskolai néptánccsoportok szervezésével, működtetésével tartjuk fenn. A tagokkal e-mailes kapcsolatban vagyunk. Az adventi gyertyagyújtás szabadtéri programjaira készülünk.